Paktumiroda

A projekt megvalósítása során kialakított stratégia mentén a konzorciumi partnerek bevonásával képzési és foglalkoztatási programokat valósítunk meg. A projekt célja egy olyan működő, megyei szintű foglalkoz­tatási együttműködés létrehozása, melynek segítségével a munkaerő-piaci igényeket figyelembe véve, Heves megye foglalkoztatási helyzete ténylegesen javulhat. A 2014-2020-as fejlesztéspolitikai időszakban a TOP keretében kialakítandó paktumok, így jelen projekt keret­ében létrejövő paktum célja elsősorban a Heves megyében meglévő vállalkozói, foglalkoztatói igények, azaz a kereslet kielégítése. A projekt megvalósításával közvetlen célunk mintegy fél­ezer ember képzése és vagy foglalkoztatása, míg hosszú távon célunk a megye munkanélküliségének csökkentése, a lehető legmagasabb foglalkoztatási szint elérése, a valós vállalkozói és foglalkoztatói igények kielégítése révén. A projekt számszerűsíthető eredményeként a megyei paktum keretében a munkaerő-piaci programokban résztvevők szá­ma – Heves megye ITP-jében meghatározott forrásarányos célérték figyelembe vételével- várhatóan eléri az 518 főt.

 

A megyei paktum projekt megvalósítása során a képzés, szak­képzés területén a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával történő közös munkavégzés, probléma-felvetések, kerekasztal-beszélgetések megszervezése kiemelt jelentőségű. (pl. állásbörzék, nyitott műhely programok, a fiatalok pályaválasztásának támogatása, a közös üzemlátogatás (szülők, gyerekek együtt), ún. szakmatúra programok stb.) Fontos a Paktum és a vállalatok közötti együttműködés és kommunikáció élénkítése, ennek keretében a munkáltatók munkaerő-igényének felmérése és mindezek közvetítése a képző intézmények felé.

A paktumiroda közreműködésével a megyei paktum projekt er­nyőszervezeti feladatokat lát el, ahol új megoldásokat, működési tapasztalatokat és jó gyakorlatokat mutathatnak az egyes fóru­mokon résztvevők számára, ezzel is segítve a munkaerő-piac mű­ködését. A kommunikációs feladatokhoz kapcsolódva a megyei beszállítói hálózat bővítésével kapcsolatos információk egymás közötti megosztása is segítheti a prioritásban megfogalmazott cél elérését.

A projekt - kommunikációs szempontból is - közvetlen célcsoport­ját, elsősorban azon munkanélküli személyek alkotják, akik szá­mára a munkaerőpiacon történő elhelyezkedés, vagy visszakerü­lés hátrányos helyzetükből adódóan az átlagosnál jóval nehezebb és támogatás nélkül nem, vagy csak sokkal nehezebben talál­nak munkát; másodsorban pedig az a jellemzően nem regisztrált inaktívak, kiknek nincs rendszeres jövedelmet biztosító munkájuk, azonban nem is kerestek, vagy kerestek, de nem tudtak volna munkába állni.

A projekt közvetlen célcsoportja:

- Hátrányos helyzetű álláskeresők, úgymint:

  • Alacsony iskolai végzettségű személyek,
  • 25 év alatti fiatalok vagy 30 év alatti pályakezdő álláskeresők,
  • 50 év felettiek,
  • GYED-ről, GYES-ről visszatérők, vagy legalább egy gyerme­ket egyedül nevelő felnőttek,
  • Foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők,
  • Tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek,
  • Megváltozott munkaképességű személyek,
  • Roma nemzetiséghez tartozó személyek.

- Inaktívak és közfoglalkoztatottak

A projekt közvetlen célcsoportjai együttesen alkotják a projekt megvalósítása során létrejött eredményeket közvetlenül haszná­lók körét.

A projekt közvetett célcsoportja:

- a fentiekben felsorolt, a közvetlen célcsoportba tartozók család­tagjai, vagy velük egy háztartásban élők, illetve

- azok vállalkozók, illetve egyéb foglalkoztatók, akik a későbbiek­ben munkáltatóként alkalmazzák a programban részt vevő hát­rányos helyzetű álláskeresőket. Saját igényeiket megfogalmazva a paktum keretében foglalkoztatási bértámogatásban részesül­hetnek, biztosítva ezzel saját fejlődésüket.

- a program továbbgyűrűző hatásának eredményeként közvetett célcsoportnak tekinthető Heves megye lakossága.

A foglalkoztatási paktum eredményeként a közvetlen célcsopor­tokból 518 fő hátrányos helyzetű álláskereső, inaktív személy munkaerő-piaci helyzete javulhat. A projektmegvalósítás végére a programban részt vevők közül várhatóan 321 fő juthat álláshoz. Az esélyegyenlőség, mint horizontális elvárás a paktumban ki­emelt jelentőséggel bír, melyet a kommunikációs során is lehető­leg hangsúlyosabban kell megjeleníteni. A projektbe bevont célcsoportokat érintő képzési és foglalkoz­tatási programok tervezése és megvalósítása esélyegyenlőségi célkitűzések mentén kívánjuk megvalósítani, úgy hogy egyetlen társadalmi csoporttal szemben se hasson kirekesztően és minden egyént azonos módon kezeljünk. Ezen túl a projektben megjelennek olyan célcsoportok, akik munkaerő-piaci szempontból halmozottan kedvezőtlen helyzet­ben vannak – nők, romák, megváltozott munkaképességűek – ezért foglalkoztatási helyzetük javítása a projekt perspektívá­jában kiemelt prioritást élveznek.

Heves Megye Foglalkoztatási Paktuma és annak kommunikációja is nyitott rendszerként működik; Együttműködési Megállapodás alá­írásával bármely szervezet csatlakozhat, feltéve, aki a projekt célkitűzésekkel egyetért, és annak megvalósításában aktívan részt kíván venni. Heves Megye Foglalkoztatási Paktumához csatlakozni kívánók, ezen szándékukat az Irányító Csoportnál jelenthetik be, amely dönt a Paktumhoz való csatlakozás tárgyában.

A paktum operatív működtetését a Heves Megyei Térségfej­lesztési Nonprofit Kft. keretein belül létrehozott megyei pak­tumiroda látja el, külső szolgáltató révén közbeszerzési lejárást bonyolít le és befektetés ösztönzési tevékenységet végez. Fő feladata, hogy szolgáltatásaival elősegítse a Kormányhivatal által nyújtott szolgáltatások eredményes megvalósítását, valamint felelős a projekt szakmai koordinációjáért és az alábbiakban rész­letezett szakmai, együttműködési és dokumentációs feladatok ellátásáért.

Szakmai feladatok:

  • paktumszervezetbe bevonható szereplők megkeresése
  • tagok kiválasztási módszertanának kidolgozása
  • paktum alapító együttműködési megállapodás előkészítése, aláíratás megszervezése
  • paktum ügyrendjének kidolgozása
  • paktum munkatervének kidolgozása
  • javaslattétel a paktum működéséhez szükséges reális költségvetésre
  • javaslattétel a paktum Irányító Csoport összetételére
  • Heves megye korábbi paktumai tapasztalatainak összegyűjtése és megosztása workshopok keretében (2017-ben és 2018-ban 2-2 db workshop szervezése, lebonyolítása)
  • „paktum akadémia működtetése”- rendszeresen a negyedik mérföldkőtől kezdődően (7. hónaptól) a megyei, a helyi és az EMJV paktum szervezetének bevonásával (módszertani egyeztetések, működés áttekintése, általános egyeztetések a projektmegvalósítással kapcsolatban stb.)
  • minősítés megszerzéséhez szükséges feladatok összegyűjtése, koordinálása a minősítési feltételrendszer megismerését követő­en, a minősítési dokumentum összeállítása
  • igény szerinti személyes konzultáció biztosítása a megyei paktumirodán (havi rendszerességgel koordinációs értekezletek tartása a stratégia alkotást követően) a helyi paktumok részvételével, negyedévente egyszer monitoring látogatás a helyi paktumoknál (fotódokumentáció, jelenléti ív, monitoring látogatási jkv.)
  • foglalkoztatási célú kormányzati intézkedések összegyűjtése, a megismerés érdekében workshopok tartása a konzorciumi partnerek és a paktumszervezet tagjainak részvételével, esetleges javaslatok megfogalmazása workshopok keretében, ezek felhasználási lehetőségeinek kidolgozása a programmegvalósítás érdekében
  • paktumiroda működtetéséhez kapcsolódó egyéb feladatok ellátása

Együttműködési feladatok:

  • ernyőszervezeti feladatok ellátása: tájékoztatók nyújtása, személyes egyeztetések biztosítása a helyi paktumok kialakítása és működése során; azon települések összegyűjtése, ahol helyi paktumok nem jöttek létre, kapcsolatfelvétel a helyi önkormányzat­tal, a helyi gazdasági, civil élet szereplőivel és azok bevonása a megyei paktumba- folyamatos feladatellátás, a helyi paktumok felállítását követően kéthavonta legalább egyszer szakmai egyeztetések szervezése
  • a megyében működő szociális szövetkezetek felkeresése, a paktum nyújtotta lehetőségekről tájékoztatás nyújtása, a szociális szövetkezetekben megtermelt helyi termékek népszerűsítésének megszervezése a megyei portálon igény szerint, helyi termékek esetében termékbemutatóval egybekötött vásár tartásának megszervezése igény szerint
  • Heves Megyei Kormányhivatallal történő szoros kapcsolattartás az indikátorok teljesítése érekében (legalább havi szintű jelen­tés készítése az indikátorok teljesítéséről a projekt előkészítést követően)
  • területfejlesztési és gazdaságfejlesztési háttérszervezetek és az egyes konzorciumi partnerek közötti együttműködési megállapo­dások előkészítése, melyben foglaltak alapján az egyes szervezetek segítik a projekt megvalósulását (pl. célcsoport toborzása, a projekt népszerűsítése)

Dokumentációs feladatok:

  • paktum működésének dokumentálása az eljárásrendben meghatározott dokumentum mátrix alapján
  • paktumiroda feladatainak dokumentálása eljárásrend szerint
  • minden egyeztetéshez, workshophoz kapcsolódóan teljes körű dokumentálás (meghívó kiküldése, jelenléti ívek, fotódokumentáció, emlékeztetők, jegyzőkönyvek készítése stb. eljárásrend szerint)

A TOP keretében megvalósuló, a vállalkozói, foglalkoztatói igé­nyekből kiinduló, kereslet-orientált paktumok a foglalkoztatás-fej­lesztés mellett a gazdaság fejlesztésének is biztosítékai.

A konkrét munkalehetőségekre építő és erre rendelkezésre álló eszköztárat felvonultató paktum projektek, valamint ezek keretein belül funkcionáló menedzsment és partnerség folyamatos működ­tetése, fejlesztése hosszú távon alapozza meg a sikeres együtt­működéseket, a helyi gazdaság- és foglalkoztatás-fejlesztés új mechanizmusának kialakítását. Ennek szervezeti kereteit és szakmai hátterét a paktumszervezet fenntartási időszakban való rendelkezésre állása is biztosítja. A projekt sikeres lezárást követően a paktumiroda, illetve annak paktum koordinációs, illetve gazdaság- és befektetés-ösztönzési szerepköre továbbra is fennmarad.